9. fejezet

Szeptember 8. hétfő

Ma reggel csodálatosan ébredtem. Mivel tegnap hajat mostam, elhatároztam, hogy

begöndörítem a hajam. Este elég hülyén néztem ki, amit abból is gondolok, hogy

Patrik majdnem hátraesett (sikítás közben…) a látványtól. Hogy is mondjam…

hirtelen ütköztünk egymásba. Nem nagyon számított rám. 

Amikor kész lettem a hajammal, amiből kiszedtem azokat a cuccokat, az óra még

csak (kb.) háromnegyed hatot mutatott. Most már nem ijedhet meg Rik sem! 

Ma 

már kicsit hűvösebb volt az idő, ezért felvettem a kedvenc fehér pulcsimat (csak nem

fogok sárban fetrengeni…), egy hosszú, világos farmert és egy fekete sportcipőt.

Miután elkészültem mindennel, felkaptam a kajámat és az öcsémet, aztán

elindultunk. Az út felénél odaszaladt hozzánk egy kutya, nagyon aranyos, fehér-

barna szőrű.

Utána egy srác. Aki történetesen Dani volt.

-          Oh, sziasztok. Bocs a kutyáért.

-          Szia. Semmi baj. Nagyon aranyos. Hogy hívják? – mosolyogtam rá.

-          Helló. – szólt Parik is.

-          Dusty.

-          Jó név. Mit is jelent? – kérdeztem, miközben fél szemmel láttam, ahogy Rik már bealszik a beszélgetésen.

-          Nem a világ legaranyosabb kutyája.

-          Dehogynem! – „dögönyöztem” meg a cukkert.

-          Ezt jelenti a neve. – világosított fel Dani.

-          Ja, igen, tudom… - pirultam el.

-          Látom szereted a kutyákat.

-          Aha. Miért?

-          Van kedved délután megsétáltatni Dusty-t?

-          Persze, hogyne, köszi. – ekkor már Patrik eléggé fusztrálóan kezdett fürkészni minket, úgyhogy elindultunk.

Együtt érkeztünk meg a suliba, ahol Dani ezzel a mondattal elment:

-          Akkor majd hívj, hogy hol találkozzunk.

Csak éppen a számát nem adta meg… na mindegy.

Egy k***a nagy baj volt csupán. Anna ott ült az egyik padon. És ebből a távolságból szinte 100% hogy hallotta, amit Dani mondott nekem. És a baj csak annyi, hogy félreérthette. Bár nem csinált vagy mondott semmi erre utalót. Csak odament Danihoz és tudatta az egész sulival, hogy milyen kapcsolat van köztük… És erre Dani rátett még egy lapáttal. (Komolyan már! Ez egy film?!) Felkapta és megpörgette. Hűűű… Hát nekem ez egy agysejtölő művelet volt, úgyhogy bementem a terembe.

-          Na találd ki, ki vagyok! – fogta be a szememet egy kéz…

-          A hangodból ítélve Spongyabob.

-          Talált. – mosolygott rám Máté, levéve a kezeit a szemeimről.

-          Figyelj, Máté. Beszéljük meg a tegnapit. – eveztem komolyabb vizekre.

-          Oké. Hivatalos?

-          Hivatalos.

-          Nyilvános?

-          Nem. Maradjon köztünk. És hidd el, hogy nem azért mert szégyellnélek.

-          Tudom. Szerintem is. Délután ráérsz?

-          Ööö… lehet… - füllentettem. Már az első nap! Én nagyon hülye vagyok, komolyan! Kezdődő kapcsolat és én máris kavarok! Miért??

-          Oké. Akkor… hogy legyen?

-          Mondjuk… estefelé?

-          Jó. Nálam?

-          Nálad. – mosolyogtam rá. – Köbö ötkor jó lesz?

-          Aha. És mit fogunk csinálni? Film?

-          Film.

-          Oké. Kaja, pia lesz. Film is. DVD vagy akár gépen is nézhetünk valamit. Utána feltaláljuk magunkat. A szobámban tuti visszacsöppensz az 5 évesek világába. 

-          Túlságosan jól ismersz. Pedig alig beszéltünk.

-          Én minden kis titkodat ismerem! Muhahahaa!

-          Aha, persze… Muhahaha! – röhögtünk egymás képébe. Páran furán néztek ránk. Nem is véletlenül…  

Ekkor bejöttek a csajok és odamentem hozzájuk.

-          Szia Roni, milyen volt a hétvégéd? – kérdezte Domi.

-          Köszi, jó. Nagyon jó… És nektek?

-          Szintén. – hangzott az egyhangú válasz.

Miután megvitattuk ezt a roppant fontos témát, másra váltottunk. Az órára.

Becsengettek rajzra. Mivel lehet róla késni (Aliz jó fej tanár…), csak lazán elindultunk a

rajzterem felé. Minden sima, uncsi, átlagos sulis nap volt, a kémia utáni szünetig. Miután

Hege kiment, Dani és a többi fiú segítségével elvitték a kémiacuccokat a szertárba, én

pedig a szekrényemhez mentem az angolcuccomért. Amint kinyitottam az ajtaját, egy

cetli esett ki belőle, amin ez állt:

„Akkor ha van kedved, hívj! ;) Ez a számom: (És egy telószám, de nincs kedvem bemásolni)

-          Dani”

Miután elolvastam, megfordultam. Dani jött velem szembe, gondolom vissza a szertárból.

De nem a terembe ment, hanem egyenesen hozzám.

-          Ezek szerint még áll az ajánlat. – mosolyogtam rá kedvesen.

-          Természetesen. És el is fogadod a meghívást? – kacsintott rám a csillogó szemeivel.

-          Naná, hogy! – röhögtem fel.

Délután a megbeszéltek szerint Danival indultam haza, de előtte elmentem WC-re, hogy Máténak ne legyen feltűnő a Danis dolog.  A nap végén meg fogom neki mondani, hogy Danival voltam. Már csak azért is, hogy majd ne én legyek a megbízhatatlan hazudozó. Én sem szeretem, ha titkolóznak előttem. És szeretem Mátét. Nem akarok veszekedést. Igaz, hogy Danit is mérhetetlenül szeretem, de őt máshogy, mint Mátét.

A kutyasétáltatás nagyon jó volt! Totál jól éreztem magam Danival.

-          Indulhatunk?  - kérdezte, mikor kijöttem a klotyóról. (Máté szerencsére már elment.)

-          Persze. Menjünk. Hogy vagy? – tettem fel egy „kínos csend megtörésére alkalmas” kérdést.

-          Kösz, jól. Amúgy… nagyon… szimpatikus… jó fejnek nézel ki. Dumáljunk már, alig beszéltünk.

-          Ööö… köszi, te is szimpi vagy. Mesélj magadról! - kértem.

-          Hát, oké. – már azt sem tudom, hogy miket mondott, mert szinte mindent megtudtam róla. És egyre szimpibb. ♥

Nagyon jó volt vele, hihetetlen. Olyan természetes mellette, én is természetesen viselkedek vele, ő is velem. De mégis szorongok… izgulok a közelében. Amúgy Dusty egy nagyon aranyos kutya. És okos is. Jóban lettünk. Csomó trükköt tud. Hihetetlenül jól éreztem magam! Fagyiztunk, játszottunk a kutyával, egymással is jól elvoltunk… ♥ Gyorsan hazarohantam, és kicsit összekaptam magam. Kicsit cukkoltam Patrikot és már meg is érkezett Máté.

-          Szia Roni!

-          Máté! Szia! Gyere ide, ölelj meg!

-          Oké, de először… – megcsókolt. Újra. Nagyon jó volt. ♥ Szeretem. Elindultunk hozzájuk. Végig kézen fogva mentünk, olyan romantikus volt. És persze sokat röhögtünk.

Máté anyukája nagyon kedves volt. Az egész családja. És nekik is van egy kutyájuk, csak lány és Bonnie a neve. Aranyos. Máté szobája tetszik, olyan ideális. De a filmnézés előtt még valamit meg akartam vele beszélni.

-          Máté, figyelj. Valamit szeretnék veled megbeszélni a film előtt.

-          Igen, Roni? Mit szeretnél?

-          Szóval, tudom, azt beszéltük, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat, de már szerintem el kellene mondanunk. Csak a családnak és a barátoknak.

-          Örülök. Én is úgy gondolom, hogyha tényleg szeretjük egymást és ezt komolyan gondoljuk, gyerekesség titokban tartani. Nem kell nagydobra verni, de el kéne mondani.

-          Jaj, nem is tudod, hogy menyire megkönnyebbültem! Annyira izgultam, hogy hülyeségnek tartod…

-          Dehogyis! Annak mondod el, akinek szeretnéd.

-          Ahogy te is! – mosolyogtam rá. – Várj! Te, hogy gondolod a facebook-státuszt?

-          Hát nem árasztanám el a faladat minden nap „jajdeimádlakmilliópuszi” kiírásokkal…

-          Azt én sem! – röhögtem el magam.

-          Akkor „kapcsolatban”-ra állítjuk, de nem irogatunk. Előtte meg a barátok és a család tudja meg. Ugye?

-          Igen.

-          Oké. De hogy mondjam el anyáéknak? Ez olyan kényes téma… - kezdtem aggódni. – nem tudom, hogyan reagálnának rá…

-          Figyelj, én sem tudom. Lesz, ahogy lennie kell.

-          Neked könnyebb! A fiúknál örülnek, ha van barátnőjük, de a lányoknál meg máshogy van. Asszem’. – szomorodtam el.

-          Nyugi. Semmi baj nem lesz. Elmondod, ők meg megértik, hogy rád talált a szerelem és örülni fognak, hogy boldog vagy a költözés ellenére. És szereztél új barátokat.

-          Biztos?

-          Biztos.

-          Oké. Bízom benned. – mosolyogtam rá. – Ne nézzünk filmet! Csináljunk mást, élvezzük a jó időt! – lelkesültem fel hirtelen, annyira hogy felpattantam és húzni kezdtem Mátét.

-          Jó, jó, oké! Na, engedj el! Mit csináljunk? – mosolygott rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Megpersze a szájával, de ez mellékes… - Van medencénk…

-          Medence! Tökéletes! – vágtam a szavába.

-          De nem is hoztál fürdőruhát.

-          Beáldozom a mostani ruhámat nem nagyon zavar. Élni kell! Gyere!

-          Hát, ha akarod nekem oké. – és röhögve rohantunk le.

Nagyon jól éreztem magam! Napoztunk egy 2 percet, és már jött is ki Máté családja, hogy mennek el. Szuper! A kutya is mérhetetlenül cuki, jól összehaverkodtunk. :D Máté csak úgy belelógatta a lábát, én meg le a cipő, zokni és beugrottam egy szép „örömugrásfélével” a vízbe.

-          Hé! Ez direkt volt? Gyere, segítek kijönni. – nyújtotta a kezét.

-          Igazából… oké, segíts. – direkt volt, de legalább ő kérte. Muhahahaa!!

Megfogtam a kezét és rántottam rajta egy nagyot. Pofával esett a vízbe. :D Ördög vagyok. xD

-          Roniii! – ordított, miközben tátott szájjal „repült” a medence vize felé.

És placcs! Hehehe. Jó vagyok. Mármint rossz. Na mindegy. Amikor feljött a víz alól, először amolyan „én most megöllek” tekintettel nézett rám, aztán meg elröhögte magát. Hát, nem is írnék többet, elvoltunk. 

Vélemény: jó nap. Nagyon jó. ♥ *elég sokan meg is dicsérték a hajam *

Nézzetek be a facebook oldalunkra is: ∞Roni naplójaღ †